Dance Art

Kortárs tánc

Bemutatkozás:

A DART budapesti székhelyű kortárs táncegyüttes. Célunk, hogy sokszínű összetételünk és kiváló, nemzetközi alkotókkal fenntartott jó szakmai kapcsolataink segítségével, olyan új formátumú produkciókat hozzunk létre, melyek a hazai kortárs táncélet alkotói és nézői számára is egyaránt szórakoztatóak, figyelemfelkeltőek. A megélhetéshez szükséges standardek előteremtése mellett, minden maradék erőforrásunkat a fent megfogalmazott céljaink elérésének szenteljük. Célunk, hogy amit csak lehet és arra érdemes, illetve amiről úgy gondoljuk hiányzik az itthoni kortárstánc szférából, azt „hazahozzuk” de legalábbis felvillantsunk olyan stílusokat, együttműködési formákat, szemléleteket, melyek a szakma hasznára és a nézők örömére válhatnak.


Nagyobb térképre váltás